A porfestés története

A történet egészen az 1940-es évekig nyúlik vissza. Ebben az időszakban még jellemzően szórták a szerves polimereket, mígnem Dr. Erwin Gemmer egy német tudós kifejlesztette a fluidágyas szórás folyamatát, amit szabadalommal védett le 1953 májusában. Ezek a bevonatok jellemzően még nem elektrosztatikával festett bevonatok, hanem a munkadarabot hevítették fel, ezért tapadt rá a lebegtetett festék. Ezen technológiának az átlagos rétegvastagsága 150-500 μm, a funkcionális alkalmazás volt a legfontosabb, mint az elektromos szigetelés, vagy a korrózió, és kopásállóság. Általában a bevonatok alapanyagai a Neylon (csónak tartozékok), Polietilén, PVC (mosogatógép kosár), Poliester, valamint a hőre keményedő epoxik. Érdekesség még, hogy az epoxi bevonatot eredetileg a Bosch cég fejlesztette ki a megfelelő elektromos szigetelőanyagot keresve.

A magas rétegvastagság, és a nem túl nagy igények miatt lassan terjedt a bevonat az 1960-as években mind Európában, mind az USA-ban. Az elektrosztatikus szórást is ebben az időben találta ki a Sames nevű cég, ezzel is fejlesztve, könnyítve a már meglévő technológiát. Abban az időben ezt a bevonat technológiát pont ezért hívták Samesizing-nek..

Az 1966-73-as évek között fejlesztették ki a négy alapgyantát, ami ma is a meghatározó a porfestékek között. Epoxi, epoxi-poliester, poliester, poliuretan. A bevonat rendszer számára az igazi áttörést az 1970-es évek jelentették, igazából ekkor terjedt el, majd az 1980-as években a nagy ingatlan építési trend húzta fel magával. Ennek hatása ma is érezhető, ugyanis azóta a bevonat rendszereket folyamatosan fejlesztik. Ma már ipari hulladéknak számítanak a fel nem tapadt festékek. Kivonták belőlük a nehézfémeket, és már antibakteriális bevonatrendszert is lehet vásárolni a piacon. A lehetőségek a felületek és színek világába szinte végtelenek.

A porfestés történelme összefoglalva:

1940-es évek- itt már festettek hőre lágyuló festékekkel 1953-Dr. Erwin Gemmer feltalálja a fluidágyas alkalmazást és szabadalmaztatja. 1955- Kiadják a szabadalmat, és az eljárást az USA-ban is bevezetik.

1962-1964 – elektrosztatikus szórási folyamatot kifejleszti a Sames Pieter de Lange. 1950-1970- megszületik az extrudálás, mint festékpor gyártási technológia

1966-1970-Európa a dekoratív bevonatkora koncentrál, míg Amerika a magas   rétegképződést tartja előnyben. 1966-1973- Bevezetik a négy alapanyag gyantát. Érdekes, hogy az akril alapanyaggal már ebben az időben kísérleteztek, de csak napjainkban kezd elterjedni.

1970-es évek-a festékpor gyártása és használata elterjedt az egész világon. 1970- A gyors növekedési fázisban a por előállítása és felhasználása elkezdődik Európában. 1980-A gyors növekedési fázisban a por előállítása és felhasználása elkezdődik Észak-Amerikában és Japánban. 1985- től: majdnem minden évben új bevonat rendszerek kerülnek bemutatásra. A mai főbb szempontok a minőség növekedése a minél alacsonyabb rezsikötségek, a minél kevesebb hulladékok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük