Felhasználóknak kategória bejegyzései

Réz maratása

Főleg az elektronika ipar használja a réz alapanyagokat, mert nagyon jó elektromos vezetéssel rendelkezik. Az oxidációtól való megvédés érdekében a réz is kaphat bevonatokat, szükségszerűen ezüst, ón, nikkel bevonatok a legelterjedtebbek. Ezen bevonatokat speciálisan a réz felületkezelésére kifejlesztett technológiával viszik fel, melyek tulajdonsága, hogy nagyon tartós, kemény bevonatolt réz felületet kapunk. A tömegtermelés során előfordulhat, hogy a bevonatolás nem sikerül megfelelően, vagy esztétikai, vagy funkcióveszteséget szenved el a darab. A réz értéke nagyon magas, ezért a selejtes munkadarabokat hulladékként lehet értékesíteni, a megmunkálás költségeit pedig veszteségként elkönyvelni.

Van egy másik lehetőség, amivel a költségeket optimalizálhatjuk: bevonatolt réz felület maratása.

Több esetben előfordul, hogy réz felületet szeretnénk „megmenteni”. Ez nagyon nehéz, mert a legtöbb esetben a kémiai oldóanyag magát a réz alapanyagot is oldja, emiatt belemar a felületbe.

Létezik azonban egy speciális technológia, aminek segítségével a réz felületről lehetséges eltávolítani a különböző fémes bevonatokat, mint például az ón és nikkel tartalmú felületkezeléseket, az alapfém elváltozása nélkül. Ezen technológia segítségével a selejtes termékek újra hasznosítása lehetővé válik optimális költséghatékonyság mellett.

Az Ön problémája a mi specialitásunk!

A festés minősége, esztétikai, funkcionális megfelelősége nagyon sok esetben eladja, vagy legalábbis nagyban befolyásolja a termék eladhatóságát. Ha valaminek speciális, egyedi megjelenést szeretnénk adni a legtöbb esetben olyan színt választunk, ami a termékünket kiemeli a többi közül.

De mi történik akkor, ha a festés nem sikerül,  az átadási határidő közeleg, a termékünket meg el kell adni, vagy be kell építeni, és nincs idő már újra legyártani, illetve kijavítani? Sok esetben ekkor jön a pánik.

Nyugodjon meg, nincsen ok a pánikra, ugyanis az Ön problémája a mi specialitásunk. Minden havária helyzetben tudunk megoldást javasolni. Vállaljuk a helyszíni javítást (egész Európában), legyen szó akár nedves festésről (vízbázisú és oldószeres is), akár porfestett felület javításáról, illetve helyszíni porfestett felület nedves (vízbázisú és oldószeres is) festéssel való javításáról. Természetesen minden esetben garanciát vállalunk a munkáinkra.

Nagyon rövid határidővel dolgozunk, illetve nagyon rugalmasak vagyunk.

Bármilyen megkeresést, szívesen veszünk, hiszen tudja: az Ön problémája a mi specialitásunk!

Karbantartás – szűrőpatron tisztítás

A festő üzemek többségében a karbantartás, mind a festett felület minőségére (festésbe hulló szennyeződés), mind az audit során tapasztalható esztétikára, a gépek állapotára, az ergonómiára, és a költséghatékonyságra is hatással van. A legtöbb üzemben a karbantartásos tisztítás több műszakot vesz igénybe.

Tapasztalataink alapján a patronos szűrő tisztítására egyre nagyobb igény van, mert a szűrőbetétek rendszeres tisztítása pozitív hatással van a termelés összes területére.

  • jobb ergonómia
  • kevesebb energiafelhasználás
  • megnövekedett szűrő élettartam (minimum ötszörösére)
  • alacsonyabb festékfogyás

Ennek az igénynek a maximális kielégítésére hoztuk létre egyedülállóan Magyarországon a helyszínen végzett patronos szűrő tisztítás modulunkat. Ez a technológia lehetővé teszi, hogy egy szűrő tisztítása kevesebb, mint 1 perc alatt megtörténjen, természetesen nagyon szennyezett szűrő esetén is maximum 5 perc.

Hogyan működik a technológia?

A helyszínen a szűrő betéteket sűrített levegővel tisztítjuk. Egy tengelyre szerelt rotor segítségével nagy nyomáson belülről kifelé fújjuk ki a port, amit elszívunk, így a szűrőt megtisztítjuk a porfestéktől.

Spóroljon meg időt és energiát, csökkentse a termelés kiesés költségeit a tizedére.

A helyszíni patronos szűrő tisztítás előnyei:

  • vegyszermentes
  • roncsolás mentes eljárása
  • hatékony
  • gyors
  • környezetbarát

A rozsdásodás

A Wikipédiában nagyon szépen le van írva, hogy mit nevezünk rozsdának, rozsdásodásnak. Nekünk az egyik fő feladatunk, hogy ezt a folyamatot a lehető legkisebb mértékre, vagy teljesen nullára csökkentsük. rozsda-korlat2

Nemrég Magyarország egyik legjobb fürdőjében jártam.

Nagyon élveztem a fürdőzést, pihenést, de van pár dolog, ami mellett nem tudtam elmenni, és megerősített abban, hogy ismereteimet tovább fejlesszem. rozsda-szeprozsda-fogasTörtént ugyanis, hogy nem tudtam nem észrevenni a fürdőben a rozsdafoltokat, illetve a korlát kopását. Hogy ezeket mi okozza? Egyszerű tervezési hiba. A nagyon párás környezet a hibás, illetve a korlát esetében az emberi kéz savassága. Egy high-tech technológiával felszerelt fürdőben ez elég irracionálisan néz ki. Általában a végtermék árának 10 %-a a felületkezelési költség. Amennyiben ez a 10 % nem megfelelő, akkor a komplett termék értékét akár a felére, vagy még lejjebb is csökkentheti. Számolja ki, hogy amennyiben felületkezelési tervezési szakértőhöz fordul a 10 %-hoz mennyi adódik hozzá költségként. Tapasztalataink alapján 0,1-0,5 %. A reális összehasonlításhoz a másik oldal, hogy egy esetleges rozsdásodás akár 50 %-ba kerül a termék értékéhez képest, nem beszélve a cég jó hírnevéről.

 

Amennyiben szeretné a fenti képeken látható helyzeteket elkerülni már a felületkezelés tervezésekor kérje szakértőink tanácsát!

Porfestékek tárolása

festekraktarNagyon kevés olyan üzem van, ahol a festékeket a gyártó előírásai alapján tárolják. És ahol még a FIFO elvet is betartják még kevesebb.

Már a tervezési fázisban érdemes a festékeket az előírt módszereknek megfelelően tartani, figyelembe véve a festékek szavatossági idejét.  Ma már olyan nagyon könnyen elérhető technológiák vannak, amik költségben elenyészőek ahhoz képest, ha egy porfestéket ki kell dobnunk. A festékek raktár kialakítását már a festőüzem tervezési szakaszánál is figyelembe kell venni, ügyelve arra, hogy a megfelelő hely nem csak hőmérsékletében, hanem logisztikájában is megfelelő legyen. Közel a festőkabinhoz, legye benne hely festéket visszamérni, nyomon követni.

kovesedes-a-festekbenHa a festékben a térhálósodás folyamata elkezdődik, azt nem lehet visszaforgatni. Egész egyszerűen megkövesedik a csipsz-a-festekbenfesték. Előfordulhat az is, hogy szabad szemmel még nem látható. Ilyenkor nagyon nagy károkat tud okozni, ha a festék bejut a rendszerbe és eltömít, eldugít, esetenként szennyez.

A jó hír, hogy a Nanosurface Teamnek komplett rendszere van a festékek kezelésére, amivel gazdaságosan kezelheti festékeit. Keressenek bátran, szívesen segítünk!

Szárazjeges tisztítás

A festő üzemek többségében a karbantartás, mind a festett felület minőségére (festésbe hulló szennyeződés), mind az audit során tapasztalható esztétikára, és a gépek állapotára is hatással van. A legtöbb üzemben a karbantartásos tisztítás több napot vesz igénybe. Ha pl. a konvejor szállítóláncot tisztítjuk csak az a kifűzéssel és a tisztítással/égetéssel együtt 5-6 műszak lehet 200 m hossz esetén. Az előkezelő sor fúvókái, kádak tisztítása, motorok tisztítása bizony mind-mind rengeteg idő. Szétszedni, tisztítani, összeszerelni.

Ezeket az időket nagymértékben lehet csökkenteni egy úgynevezett szárazjeges tisztítási módszerrel. Ez a technológia a hőtágulás elvén működik. A felületről eltávolítandó anyag, a szárazjég nagyon alacsony hőmérséklete miatt zsugorodik, és ezáltal megszűnik az alatta levő felülethez való tapadása.

Több cég foglalkozik ma már szárazjeges tisztítással, de nem szabad olyan cégekre bízni ezt a karbantartást, akinek nincsen benne rutinja, nem vállal érte felelősséget, és nem auditált a Nanosurface Team által. Spóroljon meg időt és energiát, csökkentse a termelés kiesés költségeit a tizedére. A részletekért kérje szakembereink tanácsát!

A szárazjeges tisztítás gyors és nagyon hatékony. Lássunk pár
előtte-utána képet:

motor-elottemotor-utana

konvejorpalyaelotte konvejorpalyautana

 

 

 

 

 

 

 

 

tisztitas-elotttisztitas-utan

A ciklon

ciklonA ciklon gyakorlatilag egy porleválasztó egység, aminek segítségével a por visszanyerés, és a színcserék is gazdaságosabbá tehetőek. Működése nagyon egyszerű: egy fordított kúp formában (lefele szűkül) elszívjuk a festékport. A port és a levegőt a ciklon segítségével szétválasztjuk. Általában egy vibrációs szűrővel (szita) megszitáljuk a port, az így kapott festéket visszaszállítjuk és keverjük a kifestendő friss porral a gyártó által megadott arányban.
ciklonlevegoszuroA levegőt pedig egy szűrőrendszer segítségével tisztítjuk és vissza tápláljuk az üzembe.
A ciklon is, mint minden gép egyedi karbantartást igényel. Kéthavonta érdemes a ciklont karbantartani, kitisztítani a gyártók által javasolt módon.

ciklon-also-3

A ciklon belsejében az áramlás következtében letapadhatnak festékek, amik később leválnak a felületről és szennyezni fogják az éppen aktuális festést.

ciklon-szuroA ciklon szitáját is érdemes minden színcserénél ellenőrizni, több darabot tartani belőle. Több helyen alkalmazzák a világos/sötét elvet, így 2 db szitával biztonságosabban lehet festeni.

Összességében a ciklon egy jó alap rendszer részét képezi, de nagyon kell rá figyelni, hogy a megfelelő karbantartások el legyenek rajta végezve. Ezekben a karbantartási utasítások létrehozásában, a karbantartási rendszer kidolgozásában kérje szakembereink tanácsát.

Előkezelés: mártásos vagy szórásos?

A két legelterjedtebb előkezelési forma a mártásos vegyi, vagy a szórásos vegyi előkezelés. Mindkettőnek előnye és hátránya is van, ezt vizsgáljuk most meg.

sesz_n01A szórásos előkezelés nagy előnye, hogy a kezelendő tárgyat mechanikai hatás is éri. Ez azt jelenti, hogy a tárgyon lévő szennyeződést nyomás hatására is eltávolodik. Gondoljunk csak bele, ha otthon mossuk a kocsit egy slaggal (a vége csupasz), akkor az autónkon lévő szennyeződést benedvesítjük. Ha befogjuk a slag végét, úgy, hogy az ujjunk mellet jöjjön a víz, megnő a nyomás, és ezáltal a szennyeződések nagy részét le tudjuk veretni az autónkról. Itt is ugyanez a helyzet áll fent. Általában automatizált vonszoló pálya és szórókoszorúk segítségével automatizálható. Hátránya, hogy, amikor az előkezelő alagútban van a nagyon alakos munkadarab, akkor nem mindenhol éri megfelelően a vegyszer, illetve a víz. Ahol sík lemezek előkezelése, vagy ahhoz hasonló munkadarabok előkezelése folyik gazdaságosabb, mint a mártásos eljárás. Általában a azonos pályán van, mint a festékszóró kabin.

IMG_2006A mártásos eljárás, amikor kádakba egy daru segítségével bele mártjuk a munkadarabot. Itt nem éri mechanikai hatás, viszont biztosan bejut mindenhova a vegyszer, vagy a víz. Ez nagyon nagy előny egy alakos munkadarabnál. Hátránya, hogy a vegyszereket jóval erősebbre kell beállítani. A legtöbb esetben nincsen egy pályán a festőkabinnal, tehát előkezelés után a darabokat át kell akasztani. Ez a hatékonyság romlását eredményezheti, és sokkal komolyabb logisztikai kihívás.    

Esztétika II: nyers felület előkészítése porfestéshez

poros felületTöbbször előfordul, hogy festés után látszódnak különböző mechanikai sérülések, amik megmunkálás során keletkeztek, de legtöbbször szinte észrevehetetlen.

Ezek nagyon könnyen megelőzhetek, ha betartjuk az alábbi szabályokat.

A nyers felület legyen…

  • egyenletes

csiszolás +PEMRétegvastagság mérővel mérhető nyers felületek átmérése esetén a tűréshatár ± 4 μm. Amennyiben festés előtti érték túllépi a megengedett határértéket a festés után mért rétegvastagság nem lesz megbízható.

  • mechanikai sérülésektől (karcok, benyomódások stb.) és sorjától mentes.

Festés után fokozottan látszódnak ezek a hibák.

  • rozsdamentes

nyers rozsdás felületRozsdás, oxidált alkatrészeken a porfestésnek nem megfelelő a tapadása, ami a festék későbbi leválásához vezet. A korrózió elkerülhető a zárt, száraz helyen történő tárolással, az alkatrészek szilikonmentes korróziógátló olajjal történő bevonásával, szöszmentes kesztyűben történő mozgatással.

  • szilikon és szilikon származék mentes

Ezeket az anyagokat a porfestés előtt lehetetlen felismerni, és csak a beégetés után derül ki hogy az alapanyag szilikon szennyezett volt. A felületen lévő szilikon származékokat az előkezelős sor nem tudja eltávolítani, ennek következtében a felületen a festék kráteresedni fog. Szilikon nem csak a gyártásban használt kenőanyagok során kerülhet fel a felületre, hanem egyszerű – dolgozók által használt – kézkrémekkel is. 

  • szennyeződésektől mentes

A szennyeződések egy része hőhatás következtében leválik vagy gázosodni kezd, melyek felületi hibákat eredményeznek a festett felületen.

  • feliratoktól és ragasztóanyagoktól/címkéktől mentes

Ezeket a feliratokat érdemes eltávolítani, mert az előkezelő mosók többsége nem viszi le a felületről. Ilyenek a különböző ragasztó anyagok, etikettek.

  • zsír- és olajmentes furatok, menetek

A zsír és olajmaradványok a beégetés során cseppfolyóssá illetve gőz halmazállapotúvá válnak, a belső üregekben elkezdenek cirkulálni és a réseken illetve a hegesztési varratok zárványain keresztül nagy nyomással a külső felületre kerülnek és megakadályozzák a festék megfelelő tapadását, esztétikáját.

Lézervágott felület

 Nagyon fontos, hogy a lézervágás nitrogénes technológiával történjen. Más technológia alkalmazásával történő lézervágás esetén a lézervágott részen oxidált felület keletkezik. Ezeken a felületeken, éleken az oxidáció miatt a festék tapadása nem megfelelő.

Préselt csapok, csavarok és lemez visszahajtásokfestett kiforrt a furat mellett

Fontos, hogy a préseléssel rögzített csapok csavarok rögzítési felületénél ne maradjon zsír vagy olajszármazék, mert ez a beégetés során tapadási problémát okozhat.

Szintén hiba forrása lehet a lemezalkatrészek esetében a visszaperemezés, amennyiben a visszaperemezésnél a két lemez távolsága nem éri el a 2 mm távolságot.

Horganyzott alkatrészek

A horganyzás során keletkezett felületi egyenetlenségeket, megfolyásokat, zárványokat a festés előtt el kell távolítani, mert esztétikai nem megfelelősséghez vezethet.

A jobb festéktapadás és a kigázosodási lehetőség csökkentése érdekében a festés előtt célszerű az alkatrészeket homokszórással „megködölni“ vagy átcsiszolni.

Forrasztás, hegesztésnyers hegesztés

Forrasztás és hegesztés esetén a felületen üvegszerű bevonat keletkezik, amit el kell távolítani. A forrasztás során a hő hatására az alkatrészen található olaj és zsír maradványok elégnek és korom és oxidáció jelentkezik.

Ezeket a nem kívánatos melléktermékeket szintén maradvány mentesen el kell távolítani a festendő felületről. Lágyforrasztás esetén a beégetési hőmérséklet (180-200°C) hatására a forrasztóanyag kiolvadhat.

Öntvények

Minden öntvény alkatrészből gáz szabadul fel a beégetés során, ami hólyagosodást okoz a festett felületen valamint az öntvény anyagában is. A magas beégetési hőmérséklet kedvező a lunkerek erősödésének. Az öntvény felületét érdemes az előkészítés során simára csiszolni, ezt követően homokszórással a csiszolóanyagokat eltávolítani.

Intenzíven tapadás gátlóval kezelt öntvényformából visszamaradt tapadás gátló negatívan hat a festés minőségére.

Ajánlásunk a csiszoló anyagokra szemcseméretére vonatkozóan.csiszoló papír (5)

Gépi csiszolás: minimum P100; P120

Kézi csiszolópapír: minimum P220

Érdemes minden esetben festés előtt egy próbát készíteni, hogy mi az a minimum csiszoló szemcseméret, ami még hatékony, és nem okoz esztétikai problémát festés után.

Esztétika

felületen kicsiEgy nagyon érdekes fogalom. Minden embernél szubjektív. Ami nekem tetszik, nem biztos, hogy tetszik másnak, ami nekem nem tetszik, lehet, hogy másnak igen.

Ez a felületkezelő iparban több problémát is felvet, azonban mindegyik megelőzhető, vagy minimalizálható, olyan minták és dokumentumok készítésével, amivel mindkét fél egyetért.

Pl.: az üzemek többségében nincsen levegő szűrés, ami azt jelenti, hogy a levegőben szálló por beleéghet a frissen festett munkadarabba. Ez tud okozni olyan hibákat, ami az esztétika rovására megy.

De hogyan tudjuk ezt megelőzni, mi kell, hogy elkerüljük a hibákat:

          képességaudit

          dokumentáció létrehozása

          határminták

Ha ez a három alapvető dolog közül bármelyik is hiányzik nem megfelelőség lesz a következmény.

Cégünk mindhárom dologban tud segíteni.

képességKépességaudit: szakembereink kielemzik az adott cég képességeit, és javaslatot tesznek arra, hogy az adott termék felületkezelésére alkalmas-e.

 

dokumentáció2Dokumentáció létrehozása: teljes átvételi dokumentációt hozunk létre, amiben szabályozzuk, keretek közé szorítjuk az esztétikát, mint kifejezést.

 

határmintaHatárminták: segítünk határmintákat létrehozni. Modellezzük a hibákat, kioktatjuk a dolgozókat, inspektorokat. Az oktatási rendszert hozunk létre, amivel az új belépők oktatása egyszerűbbé, könnyebbé válik.