Mint azt már múltkor írtam nagyon szeretem az F1-et, ami az autóversenyzés csúcsa. Múltkor a Mercedes csapat festékéről írtam. Most talán az idei év legszebb autója a McLaren következik.

Sajnos nekik nem kezdődik úgy az év a Honda motor miatt, mint ahogyan az elvárható lett volna. De a szurkolóikat vigasztalhatja, hogy elég szép autót hoztak össze. Ami a színválasztást illeti is elég egyediek, nem is emlékszem rá, hogy mikor láttam utoljára ilyen színt az F1-ben. Ez a trend létrehozás valahogyan úgy van, ha én lefestem ilyen színűre először az autómat, akkor őrültnek tartanak. Ha a McLaren, akkor az divatot teremt 🙂
De nézzük, hogy mi is a festés folyamata:
Az F1 –ben tényleg minden apró részlet számít, ezért nagyon fontos az alapos előkészítés és felkészülés a festésben. Semmiféle repedés, még a hajszálrepedés sem megengedhető egy ilyen autón, ezért a McLaren nagyon figyel a részletekre és nem téveszti meg az, hogy, ha rossz a felület, de szép a festés, az autó szép, ha jó a felület, de rossz a festés, az autó festése rossz. Minden alkatrésznek szépnek és jónak is kell lennie egyszerre. Ez elég bonyolult folyamat úgyhogy szorosan együttműködnek a festék beszállítójukkal, aki nem más, mint az Akzo Nobel. Az Akzonak a Sikkens termékcsaládját használják. Minden évben először egy Cad modellen számítógépen tervezik meg a kontúrokat és ezt próbálják átültetni a valóságba. Ezután kezdődhet az igazi munka az alkatrészeken, élesben. Jöhet az alapozó, majd a közbenső. Az autónak vannak olyan elemei, amik egyáltalán nincsenek festve a jobb aerodinamikai eredmények elérése érdekében, ezeket maszkolni szükséges. A többi elemnél is nagyon figyelni kell, hogy az aerodinamikai tulajdonságok megmaradjanak, nem változhat az alkatrész alakja, ezért nagyon egyenletes festést igényel. Ahol maszkolni szükséges, minden egyes alapozásnál új maszkolást alkalmaznak. Ennek a speciális festéknek az egyik tulajdonsága és egyben nagy előnye, hogy lehet forszírozottan szárítani 60-65 °C-on 40-45 perc alatt kikeményedik. Nagyon lényeges, hogy gyors legyen a száradás, mert ugyebár a festés az utolsó folyamat. Ezt már sokan megtapasztalhattuk, hogy ez logisztikailag mit jelent.

A fedőfestésre jön egy speciális lakk, amit nemes egyszerűséggel úgy hívnak, hogy AkzoNobel 2.0. Ez a lakk gyorsan szárad, 40 perc múlva lehet polírozni. A legvégén pedig a szponzor matricák felragasztása következik.
A versenyek után, amikor az autó sok-sok törmeléket összeszedett az egész autót újra festik. Ez egy könnyebb folyamat, mert nem alkatrészenként, hanem az egész autót lehet festeni, és általában minden harmadik verseny után teszik ezt meg a logisztika optimalizálása miatt.

Egy ilyen autón a festett munkaórák mennyisége több száz órát vesz igénybe.
Forrás:
http://www.mclaren.com/formula1/partners/AkzoNobel-Sikkens/how-to-paint-a-formula-1-car-1114476/
A ciklon gyakorlatilag egy porleválasztó egység, aminek segítségével a por visszanyerés, és a színcserék is gazdaságosabbá tehetőek. Működése nagyon egyszerű: egy fordított kúp formában (lefele szűkül) elszívjuk a festékport. A port és a levegőt a ciklon segítségével szétválasztjuk. Általában egy vibrációs szűrővel (szita) megszitáljuk a port, az így kapott festéket visszaszállítjuk és keverjük a kifestendő friss porral a gyártó által megadott arányban.
A levegőt pedig egy szűrőrendszer segítségével tisztítjuk és vissza tápláljuk az üzembe.
A ciklon szitáját is érdemes minden színcserénél ellenőrizni, több darabot tartani belőle. Több helyen alkalmazzák a világos/sötét elvet, így 2 db szitával biztonságosabban lehet festeni.
Többször előfordul, hogy festés után látszódnak különböző mechanikai sérülések, amik megmunkálás során keletkeztek, de legtöbbször szinte észrevehetetlen.
Rétegvastagság mérővel mérhető nyers felületek átmérése esetén a tűréshatár ± 4 μm. Amennyiben festés előtti érték túllépi a megengedett határértéket a festés után mért rétegvastagság nem lesz megbízható.
Rozsdás, oxidált alkatrészeken a porfestésnek nem megfelelő a tapadása, ami a festék későbbi leválásához vezet. A korrózió elkerülhető a zárt, száraz helyen történő tárolással, az alkatrészek szilikonmentes korróziógátló olajjal történő bevonásával, szöszmentes kesztyűben történő mozgatással.


Egy nagyon érdekes fogalom. Minden embernél szubjektív. Ami nekem tetszik, nem biztos, hogy tetszik másnak, ami nekem nem tetszik, lehet, hogy másnak igen.
Képességaudit: szakembereink kielemzik az adott cég képességeit, és javaslatot tesznek arra, hogy az adott termék felületkezelésére alkalmas-e.
Dokumentáció létrehozása: teljes átvételi dokumentációt hozunk létre, amiben szabályozzuk, keretek közé szorítjuk az esztétikát, mint kifejezést.
Határminták: segítünk határmintákat létrehozni. Modellezzük a hibákat, kioktatjuk a dolgozókat, inspektorokat. Az oktatási rendszert hozunk létre, amivel az új belépők oktatása egyszerűbbé, könnyebbé válik.
Egyedi szolgáltatásunk keretében a helyszínen tudjuk vállalni a termékek festés technológiájának kidolgozását. A konkrét termékre vonatkozóan a fizikai munkán át (festésen) a teljes fényképes, videós és papír alapú dokumentáció létrehozását. Teljes mértékben igazodunk az igényekhez, legtöbbször hétvégén, illetve éjszaka dolgozunk, ezzel is biztosítva az üzem folyamatos termelését.
A fényesség porfestés esetén nem szabályozható, azt a gyártó határozza meg. Természetesen, ha a gyártó által előírt paraméterekkel dolgozunk, ez csak akkor igaz.